Ma felhős időre ébredtünk. Ez fura itt, ebben az évszakban, hónapban... Aztán esett is. Valamilyen formában egész nap esett. :) Ravi mondta, hogy ez már nem normális, sajnos Indiában is változik az éghajlat, október eleje tök száraz időszak - elvileg.

Ma 10:30 körül indultunk el (mindenki jól elaludt), és az egész napot a városban töltöttük. Olyan sok arca van Delhinek... Az elit negyedek (diplomata-negyed, követségek, minisztériumok, egyetemek, szállodák) nagyon zöldek, hatalmas fasorok végig mindenütt, széles sugárutakkal és sok-sok körforgalommal. Embert alig látsz. Aztán egyszercsak minden átmenet nélkül - iszonyat nyomor. Kecskék, lovak, mellettük emberek sátrakban. Vagy éppen kidőlt-bedőlt garázsokban, bádogépületekben, egymás hegyén-hátán, mezítláb. A mi szállodánk a 10-es skálán kb. 3-4-es környéken van, elég kemény. Ahogy kilépünk az ajtón, azonnal megszállnak minket a gyerekek, vagy aszzonyok gyerekkel, baksisért... Ha kajáldából jövünk ki, akkor a képeslap-térkép-útikönyv és kígyóárusok szállnak meg minket, és csak akkor tágítanak, ha nagyon kemény vagy velük. Szánod őket, segítenél, de ez végeláthatatlan, nem tehetsz semmit. Közben zavar és idegesít az agresszivitásuk (a Dokit majdnem elgáncsolta az egyik gyerkőc). Megszokhatatlan. És minden az utcán történik. Minden. Az egyik garázs, mint borbélyüzlet üzemel, a másikban sütnek valamit, a harmadikban motort szerelnek, a negyedikben árulnak valamit... Ember ember hátán, ülve, állva, fekve a leglehetetlenebb helyeken.
Ravi szerint amúgy nem veszélyes a környékünk, nyugodtan menjünk ki nézelődni, ha szeretnénk. Hát.. nem mentünk. Miközben hiszek neki, hogy tényleg nem lenne gond. Talán később. Valami defekt lehet a fejünkben, hogy a szegénységet, a nélkülözést azonosítjuk valami mással is, és azt gondoljuk, hogy a nehéz körülmények között élő emberek egyben veszélyes bűnözők is..
Azt is gondolom amúgy, hogy ezek az emberek boldogok. Asszem ennek köze van a hinduizmushoz is, de még nem fejtettem meg, majd írok róla, ha igen. Szóval boldogok! És ha rájuk mosolyogsz, visszamosolyognak. Ma legalább 10 interkultúrális mosolyt váltottam, és olyan jólesett!!! Volt köztük gyerek, felsőbb osztályból való színes ruhás asszony, helyes fiú mellettünk motorozva, fiatal lány, szent ember... Megbámulom őket, mert szépek, ők észreveszik, és ha van bátorságom nem elkapni a tekintetem, megajándékoznak egy szívből jövő mosollyal. :)
A mosoly mellett a mai másik kulcsszó a fénykép. Ma nevezetesség lettem. :) A Gandhi földi hamvait örző helyen 6 (hat) férfi kérte, hogy hadd fotózzon le, vagy szerepeljek vele közös fotón. Olyan is volt, hogy észrevettem, hogy engem fotóz a mobiljával... Próbáltam rájönni, hogy mi az oka, nyilvánvalóan nem a rendkívül különleges szőke-kékszemű szépségem, de akkor mi?? Nem én voltam ott az egyetlen európai... Arra is gondoltam, hogy lehet, hogy ők arab turisták voltak Delhiben (fene tudja őket megkülönböztetni, ha nem népviseletben vannak...), és az, hogy egy nő farmerban és pólóban mutatkozik nyilvános helyen, önmagában nagy szám, és lehet otthon mutogatni a haveroknak...nemtom :)

Vissza az elejére.
Először egy hindu templomot látogattunk meg. Életemben most voltam elsőzör ilyenben, és teljesen más, mint amire számítottam, és fantasztikus élmény volt... A kereszténységhez képest itt sokkal közelebb van(nak) az Isten(ek). Valahogy sokkal... nem is tudom... másképp vagy megilletődve, tök más az összhatás, nincs csönd, hanem éneklés van, mantrázás van, zaj van, tömeg van... Isteni jó!
Chatarpakban (régen külön falu, most Delhi egyik kerülete, remélem jól jegyeztem meg a nevét, útikönyvben nem találtam meg) van a templom, vele szemben pedig zarándokház, ágyak nélkül, 5-6 szobánként egy WC-vel.. A helyiek minden áldott nam köszöntik az istebeiket és a templomot útba ejtik munkába menet. Minden nap. Aztán meló után otthon is imádkoznak, a saját kis házioltáruknál. Amúgy még a riksákban is van mindig valamilyen szent kép, Síváról, Visnuról, vagy Rama-ról. Vissza a templomhoz - cipőben nem lehet lelépni. Úgyhogy gyors mérlegelés után bevállaltuk, hogy leadjuk a cipőket a cipőleadó helyre a másik 1000 pár cipő mellé, beállunk a sorba, és mezítláb végigjárjuk a templomot. Maximálisan megérte!!! Fantasztikus élmény volt. Mindjárt a bejáratnál volt egy kívánság fa, amire narancssárga valamiket akasztanak, imát mondanak hozzá, és akkor teljesül a vágyuk. Aztán elindultunk körbe. Több, egymással vékony folyosón összekötött helyiség van, csodálatos faragott fehér márvány minden, vagy majdnem minden, ami nem márvány, az ezüst. És mindenki itt van! Lord Síva, a felesége Parvati, a fiúk, Ganésa (azt is elmesélte Ravi, miért lett elefántfejű Ganésa, és miért ő lett a tudás istensége, majd leírom), itt van Rama is a szerelmével, Durgha, aztán Hanumán, a majomisten, aki amúgy ugródeszka az Istenek és az emberek között, Hanumánhoz imádkoznak szanszkrít mantrákkal a hinduk, hogy segítsen nekik közelebb jutni a sokkal magasabban lévő istenekhez... Sai Baba is ott mosolygott egy képen, aztán a védikus mondakör alakjai, csodaszép volt, és nagyon színes.
Micsoda energiák voltak ott... Ahogy beléptünk, gombócos lett a torkom.. Aztán rájöttem, hogy a sok-sok hindu annyi energiát tesz az imádkozásba, és a mantrázásba, annyira látszik rajtuk, hogy imádják az isteneiket és a szertartásaikat, és tülekednek, és sietnek, hogy ők is odaférjenek az istenszobor elé, ma is, igen... szóval ez még inkább fokozza a hely eleve jó energetikai adottságait.. Egy szent embertől kérés nélkül kaptam piros pöttyöt a homlokomra, persze aztán mindig elkentem.. És kaptunk valami édes fehér cukorszerű valamit, nem tudom mit és mért, de jó volt :)
Azok a csodálatos minták a márványfaragásokon...
Hatalmas élmény volt, majd másfél órát eltöltöttünk ezen a helyen!

Aztán elmentünk egy történelmi területre, aminek az egyik leghíresebb eleme a Kutub Minár, India legmagasabb egyedülálló tornya, mely Ravi szerint 16. századi, az útikönyv szerint 12. századi. Nagyon szép, vörös homokkőből épült, egy ötszintes győzelmi torony. (muszlim szultánokhoz körődik az egész terület) Rengeteg rikácsoló zöld papagáj lakik a tornyon és a környékén :)

Szerettük volna megnézni a Bahá'i imaházat, amink teteje építészeti különlegesség lótuszvirág alakja miatt, de akkora de akkora sor volt előtte, hogy a vatikáni múzeum sora megirigyelhetné... Mivel esett, nem álltuk végig, de életemben ilyen szép (színes) sort nem láttam! :)

Voltunk ebédelni egy full indiai helyen. Nincs választék, 1 féle kaja van, de az olyan, hogy mindenből kapsz egy kicsit. Kapsz rizset, chapatit, és 6-7 féle mártogatós szószt, mindenféle színben. Nekem a barna (lencsés) ízlett a legjobban, bár a többi is tényleg nagyon fincsi volt, de mind baromira csípett... Szuperjók az indiai ízek!
A kaja 150 rupi volt fejenként... 750 Ft. :)
Már rájöttünk, hogy holnaptól 2 ember rendelhet 1 adag kaját, mert mindig megmarad a rendelt mennyiség fele. Lehet jókat enni, ha el tudsz vonatkoztatni a higiéniás elvárásaidtól. Nekünk ez egyre jobban megy, de tényleg.

Kaja után a Nemzeti Múzeumot néztük meg, nem volt rá sok időnk, amit sajnálok, nagyon klassz anyaguk van! Csodálatos hindu és buddhista szobrok... 5-10. századi domborművek, elképesztő részletességgel, és érzelemgazdagsággal... fú, nem is tudom, Európában tudtuk már akkor egyáltalán, hogy van perspektíva??

Ezután mentünk Gandhi mauzóleumához, ami egy szép park, benne Gandhi sírjával. Őt nagyon szeretik! És tényleg nem semmi, hogy harc nélkül sikerült kivívnia India függetlenségét.

Vacsizni egy kínai étteremben (igazi leülős, terítős, nagyon szép hely volt) kajáltunk, a rendelés ismét nem volt egyszerű... De hiába szenvedtünk vele, pont nem úgy hozták a dolgokat, ahogy kértük, úgyhogy holnaptól ujjal bökünk az étlapra :))

Nagyon fáradt vagyok, amúgy minden okés. :)
Holnap utazunk Udaipurba, ahol 2 hetet leszünk.
Puszik